A fogadó előtt elhaladó sárga + jelen Észak felé indulva kezdhetik a túrát. Elérve a sárga sáv jelet, balra, Hosszúvíz felé kell folytatni az utat. Homokos talajú, szinte mindig pocsolyákkal tűzdelt, erdővel borított úton járhatunk egész évben. Az út elhalad az erdei puszták egykor lakott települése, Kopárpuszta öreg temetője mellett. Pár kilométer után keresztül haladnak Cserfekvésen, a ma már néhány házból álló, apró településrészen. Hamarosan gyönyörű legelők mellet visz a kiránduló útja, melyekről itt, egy rövid tájékoztatót olvasatnak.

10 fős csoportoktól érdemes szakvezetést kérni a Duna-Dráva Nemzeti Parktól.

Kb. 8 km megtétele után érik el a Mesztegnyői Erdei Vasút végállomását, ahonnan áprilistól decemberig menetrend szerint szombaton és vasárnap közlekedik a vonat.

10:00-kor és 14:00-kor indul, fél óra után érkezik Felsőkak végállomásra. Az út során öreg erdőket, halastavakat láthatunk, esetleg védett madarakat pillanthatunk meg. Különvonat minden évszakban rendelhető, egy héttel az indulás előtt. Felsőkaktól a sárga + jelzésen balra indulva kb. 3,5 km után
érkeznek vissza a fogadóba.

Javaslat: térkép, túraöltözet, távcső, meleg időben rovarriasztó javasolt.

Igény esetén, előzetes egyeztetéssel készítünk hideg csomagot az útra: 2 db szendvics, 1 alma, 1 müzli szelet, 0,5 l ásványvíz. Ára: 1.000.- Ft

Kisvasút és szakvezetés információ:
SEFAG Zrt. Nagybajomi Erdészete
Mesztegnyői Állami Erdei Vasút
tel: (85) 329 312; (82) 556 930
mobil: +36 30/ 9014-268
email:  erdeivasut@sefag.hu, kisvasut@sefag.hu

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
7625 Pécs, Tettye tér 9.
Postacím: 7602 Pécs, Pf. 312.
Telefon: 72/517-200, 30/288-1308
Email: dunadrava@ddnp.kvvm.hu