CÍM: 8707 LIBICKOZMA, Háromház u. 9.A

Először érkező vendégeink figyelmébe: a fogadó az erdőben, lakott településtől 3,5 kilométerre található.

MEGKÖZELÍTÉS: Libickozma felől. A falu déli határában lévő kápolnánál már valóban maguk mögött hagyhatják a nyüzsgő városi emlékeket: itt kell jobbra letérni az aszfaltról az autóval jól járható homokos erdei útra, ahol kb. 3,5 kilométert kell megtenni (a sárga sáv turista jelzés egyértelművé teszi). Tábla jelzi, hol kell erről az útról balra betérni a Fogadó felé  (sárga kereszt turista jelzés), amit kb. 300 méter megtétele után érnek el.

GPS: Kérjük, ne a legrövidebb, hanem a leggyorsabb útvonalat válasszák a beállításoknál! Azt javasoljuk, hogy csak Libickozmáig használják a készüléket. Onnan kérjük, hagyatkozzanak inkább fenti leírásunkra, mert a GPS készülék elnavigálhatja az utazót kisebb erdei utakra, ami nehezen, vagy egyáltalán nem járható az autóval.

Nagybajom, Kaposvár felől választhatják a jól járható 13 km hosszú, homokos erdei utat. Nagyobb esőzések után kérjük érdeklődjön ezen útvonal aktuális járhatóságáról.

Javasoljuk, hogy fogadónktól Mesztegnyő, Hosszúvíz településekre vagy ezekből az irányokból csak terepjáró autóval induljanak el  az erdei úton a fogadónk felé!

SZÁLLÁS FOGLALÁS: írásban kérjük a [email protected] e-mail címre.

A foglalás összértékének (szállásdíj, választható félpanzió vagy csoportos félpanzió) 30%-át előlegként kérjük a számlaszámunkra befizetni. A foglalás a számlánkra befizetett előleg beérkezésétől érvényes.

Az előleget két héten belüli lemondás esetén nem áll módunkban visszatéríteni. A foglalás időpontja az előleg befizetése után 3 hónapon belüli időpontra egyszer módosítható.

Az érkezést megelőző 3 napban történt lemondás vagy korábbi távozás esetén a foglalás teljes árát kérjük kifizetni.

E-MAIL – kérjük ezt az elérhetőséget részesítsék előnyben, 24 órán belül igyekszünk válaszolni: [email protected]

Facebook MESSENGER: 24 órán belül igyekszünk válaszolni

TELEFON 17 óra után: +36 20 362 4488 – Térerő hiány miatt előfordul, hogy nem működik. Ebben az esetben kérjük, hagyjon üzenetet SMS vagy e-mail formában (hangposta nem elérhető). Visszahívjuk!

A GOOGLE térkép egy picit pontatlan: tovább kell menni még a piros jelölő után (kb. 300 métert) a nyíllal jelölt úton; egyértelmű. A jobb oldali képen illusztrálva.